Elias Garcia-Pelegrin különleges nyári munkát végzett, hogy finanszírozni tudja egyetemi tanulmányait: egy hajón, bűvészként szórakoztatta a vacsorázó vendégeket. „Én voltam az a fickó, aki vacsoraidőben előjön és véletlenszerű trükköket mutat be” – meséli. Legújabb bűvészmutatványai azonban még ennél is szokatlanabbak: az Eurázsiai szajkók számára mutat be trükköket a Cambridge-i Egyetem Összehasonlító Kogníciós Laboratóriumában.

A madarakat nehezebb becsapni, mint a turistákat. Garcia-Pelegrinnek meg kellett tanulnia élő, tekergő viaszférgekkel zsonglőrködni a szokásos érme vagy labda helyett. A hajóval szemben itt volt egy előny: a madarak nem várják el, hogy szórakoztassák őket. „Nem kell aggódni, hogy lenyűgözzük őket, vagy viccet meséljünk” – mondja Garcia-Pelegrin. „Csak a mágia számít.”

Az utóbbi években a kutatók elkezdtek érdeklődni az iránt, hogy mit tanulhatnak az állatok elméjéről azáltal, hogy megvizsgálják, mi az, ami becsapja őket és mi az, ami nem. „A bűvészmutatványok feltárhatják a látás és gondolkodás vakfoltjait” – mondja Nicky Clayton, a Cambridge-i labor vezetője, aki Garcia-Pelegrinnel és másokkal együtt egy összefoglalót írt a mágia tudományáról az Éves Pszichológiai Szemlében.

A világ vizuális észlelése agyunk értelmezésének terméke. Az emberek és más állatok az evolúció során úgy alakultak ki, hogy az óriási mennyiségű vizuális információt, amit kapnak, bizonyos típusú információkat előnyben részesítenek, a kevésbé releváns dolgokat kiszűrik, és feltételezésekkel töltik ki a hiányosságokat. Sok bűvészmutatvány ezeket a kognitív rövidítéseket használja ki az emberek esetében, és az, hogy ezek a trükkök mennyire működnek más fajokon, rávilágíthat arra, hogyan működik az ő elméjük.

Clayton és kollégái bűvésztrükköket alkalmaztak szajkókon és majmokon, hogy felfedjék, hogyan tapasztalják meg ezek az állatok a világot. Most azt remélik, hogy más fajokra is kiterjeszthetik a kutatásokat, és inspirálhatják a többi kutatót, hogy a mágiát használják a komplex mentális képességek és azok evolúciójának nagy kérdéseinek feltárására.

A mágia tudománya

A hivatásos bűvészek mindig is intuitív módon értették az emberi pszichológiát, de a mágia hatásainak formális tudományos vizsgálata csak két évtizede kezdődött. Ez még mindig egy szűk tudományterület – mondja Gustav Kuhn, aki segített elindítani a területet és vezeti a Plymouthi Egyetem Mágia Laboratóriumát az Egyesült Királyságban. De már létezik egy Mágia Tudományos Társaság, amely nemzetközi konferenciákat szervez (a következő Las Vegasban lesz), és az elmúlt két évtizedben több mint 100 tanulmány jelent meg a mágia emberekre gyakorolt hatásairól, többek között az észlelés, tudatosság, szabad akarat és hiedelmek témakörében.

„Úgy gondolom, hogy új perspektívát nyújthat a tudomány számára” – mondja Kuhn. Most Clayton és kollégái ezt a perspektívát hozták az állati kogníció tudományába.

Trükkök madaraknak

Az egyik trükk, amit Garcia-Pelegrin bemutatott a szajkóknak, a „fast pass”, ahol egy érme – vagy ebben az esetben egy viaszféreg – olyan gyorsan kerül egyik kézből a másikba, hogy az emberi vizuális rendszer teljesen elmulasztja azt. Amikor gyorsan váltjuk a tekintetünket egyik tárgyról a másikra, a szemünk gyors ugrásokkal mozog, nem pedig simán, ami elmosódottá tenné a világot. Minden ugrás során van egy pillanat, amikor semmit sem látunk, egy pillanatnyi vakság, amely alatt egy ügyes bűvész átdobhat egy tárgyat egyik kezéből a másikba a közönség szeme előtt anélkül, hogy észrevennék.

A madarak azonban sokkal gyorsabb mozgásokat is képesek látni, mint mi, és ennek következtében nem függnek annyira az ilyen ugrásoktól. „Ők légi lények. Az ő sajátosságuk, hogy gyorsak és pontosan észlelik a gyors világot körülöttük” – mondja Garcia-Pelegrin. „Azt vártam, hogy soha nem esnek bele a trükkbe.”

De mégis. Az egyik kísérlet videóján egy Homer nevű szajkó oldalra fordítja a fejét, hogy egyik szemével figyelje a férget, miközben az egy nyitott kézben van. Amint Garcia-Pelegrin kezei oldalirányba mozognak, Homer gyorsan előre fordítja a fejét, hogy mindkét szemével figyelje a trükk további részét. Csőrével kiválasztja azt a kezet, ahol a féreg volt, de az üres. Úgy tűnik, hogy az egykezes látásról a kétkezes látásra való váltás során van egy pillanat, amikor Homer világa üressé válik – egy korábban ismeretlen vakfolt.

Más állatok reakciói

A „French drop” nevű trükk azonban nem csapta be a madarakat. Ebben a trükkben Garcia-Pelegrin a kézfejét a madár felé fordítja és ujjaival és hüvelykujjával felfelé tart egy férget. Egy Stuka nevű madár figyeli, ahogy másik kezével úgy tesz, mintha elkapná a férget hüvelykujjával. De Stuka az eredeti kezet választja, ahol a féreg titokban leesett.

A tudósok először nem értették, miért nem csapta be ez a trükk a madarakat. Néhányan azt gondolták, hogy ez a látásukkal kapcsolatos, de Clayton azt feltételezte, hogy ez azért van, mert a madaraknak nincsenek kezeik. Az emberek azért esnek bele a trükkbe, mert elvárásaik vannak: egy ember így mozgatja a kezét, hogy hüvelykujjával megfogja a tárgyat. Az emberek a közönségben soha nem látják a bűvész hüvelykujját valóban megfogni, csak azt feltételezik, hogy így tesz. Ez egy észlelési rövidítés, amely segít nekünk gyorsan reagálni a körülöttünk lévő világra hiányos információkkal. Úgy tűnik, a szajkóknak nincsenek ilyen elvárásaik.

A tudósok három majomfajjal – kapucinusokkal, mókusmajmokkal és marmotákkal – végezték el a „French drop” trükköt, hogy teszteljék Clayton hipotézisét. Az eredmények azt mutatták, hogy a hüvelykujjukkal tárgyakat megfogni képes majmok – a kapucinusok és mókusmajmok – bedőltek a trükknek, míg a marmoták ugyanúgy reagáltak, mint a szajkók.

A jövő kutatásai

Clayton számára ezek a kísérletek érdekes betekintést nyújtanak, amely szerint a test és annak környezettel való interakciója fontos szempontja annak, hogyan működnek az elmék. Az agy nem egy vákuumban van, hanem az egész test mozgásait értelmezi.

Bár az állatok számára bemutatott bűvészmutatványok viszonylag új ötletnek számítanak a tudományban, hasonló módszereket már évtizedek óta használnak. Az egyik típusú kísérlet például azt vizsgálja, hogy az állatok mit értenek a világról, ha meglepi őket valami lehetetlen dolog.

A jövőben Clayton és kollégái remélik, hogy még több állatfajjal, például a tintahalakkal is kipróbálhatják a bűvészmutatványokat. Ezek az állatok, amelyek képesek változtatni bőrük színét és textúráját, talán jó alanyok lehetnek a trükkök tesztelésére.

A mágia segítségével a tudósok választ kaphatnak az állati elmékkel kapcsolatos nagy kérdésekre, például hogy tudatosan képesek-e emlékezni a múltra és elképzelni a jövőt. Az, hogy melyik fajnak milyen képességei vannak, segíthet feltárni, hogyan alakultak ki ezek a mentális képességek.

„Nem gondolnánk, hogy a mágia bármit is elmond a memóriáról vagy a jövő tervezéséről” – mondja Clayton. „De igenis elmond – mert amikor egy tárgy eltűnik, emlékeznünk kell arra, hogy hol gondoltuk, hogy volt, és elvárásunknak kell lennie, hogy hol gondoljuk, hogy lesz.”

Betsy Mason cikke alapján, 2024. június 5.